2014. december 23., kedd

Karácsonyi képeslapküldés

Kicsit ugyan megkésve, de azért egy hasznos tipp azoknak, akik elfeledkeztek a címbeli tevékenységről. Szerencsére, ezt még aznap meg fogja kapni minden címzett, úgyhogy nincs későn még holnap sem a gyors hiánypótlás. Szóval irány a cikkbeli linkek valamelyike. Olyat, mint amilyet én ide beszúrtam (a felirat az animált képen van), azért még nem fogunk tudni küldeni, de így is nagyon szépek közül választhatunk.
Természetesen itt is boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

2014. december 21., vasárnap

Gyermekünk géphasználatának és internetezésének felügyelete 2.

Gyermekünk géphasználatának felügyelete kulcsjelentőségű, hiszen sokkal több időt töltenek a fiatalok - ahogy ők mondják -  "gépezéssel", mint bármilyen más szabadidős tevékenységgel. Én abban bízom, hogy erre egyre több szülő is rájön, és figyelemmel kíséri, sőt, irányítja gyermeke számítógép használatát. Ennek érdekében egy három folytatásból álló cikksorozatot írtam, melynek második része a gép használatának felügyeletéről szól. Korábban szó esett már a tudatos internethasználat kialakítására használható, a gyerekeket hasznos szóbeli tanácsokkal ellátó Dolphin Knight Light programról, míg az harmadik részben az internet szűréséről, illetve a látogatott oldalak nyomon követéséről lesz majd szó.
Remélem, tényleg felismerik a szülők és nagyszülők ennek a jelentőségét, mert az otthoni géphasználat irányítására csak és kizárólag nekik van lehetőségük. A tanárok maximum orientálni tudják a gyermekek figyelmét, azt is többnyire csak mérsékelt sikerrel. Ha az "ősök" erre nem fordítanak kellő figyelmet, annak visszavonhatatlan következményei lesznek. Márpedig, figyelembe véve a sorozat első részének megosztási számát, illetve azt, hogy a Dolphin Knight Light programot mennyien töltik le, vannak ezen a területen problémák. Aztán majd nehogy másokban keressük a hibát, mert én előre szóltam! Szóval tessék már venni a fáradtságot, és elolvasni a cikksorozatot, na és főleg megfogadni a benne foglalt tanácsokat!

Gyermekünk géphasználatának és internetezésének felügyelete 1.

Közeleg a karácsony, és sok-sok gyerek fog számítógépet, vagy valamilyen számítógép bővítést (egy új képernyőt, gyorsabb processzort, nagyobb memóriát, jobb egeret, stb.) kapni a Jézuskától. Azután, ahogy ők mondják, kockásodni kezdenek (vagy csak tovább kockásodnak), és rengeteg időt fognak a gép előtt tölteni. De, hogy ez alatt mivel foglalkoznak, azt a legtöbb szülő nem igazán tudja felügyelni. Pedig van erre is lehetőség, csak ezen a területen a legtöbbeknél szinte teljes a tájékozatlanság. Mivel ez gyakorlatilag minden családot érint, remélem sokan fogják ezt a cikksorozatot nagyon hasznosnak ítélni.
De miről is lesz szó? A három részes sorozat elemei a következők:

  1. tanítsuk meg gyermekeinket a tudatos internethasználatra,
  2. felügyeljük a számítógép használatát,
  3. továbbá felügyeljük az internethasználatot is.

2014. december 16., kedd

Az Excel adatkezelése 5. (kimutatások)

Elérkeztünk az Excel adatkezeléséről szóló cikksorozat utolsó írásához, mely egészen biztosan a legnagyobb tetszést fogja aratni. A kimutatások segítségével ugyanis valami fantasztikus eszköz kerül a hozzáértők kezébe:
  • egyszerre akár négy-öt különféle szempont szerint is összesíthetjük letárolt adatainkat,
  • az összesítő függvények teljes köre rendelkezésre áll (összeg, darabszám, átlag, minimum, maximum, szórás, varp, stb.),
  • ráadásul a fenti függvényekből egyszerre akár többet  is alkalmazhatunk úgy, hogy minden teljesen áttekinthető lesz,
  • stb.
Remélhetően kellően sikerült felcsigázni mindenki érdeklődését a kimutatások (angolul Pivot table)  iránt, úgyhogy vágjunk is bele!

2014. december 7., vasárnap

Az Excel adatkezelése 4. (részösszegek)

Az eddigi, az adatkezelésről szóló bejegyzések alapján mindenki látja, hogy tényleg nagyszerűen tudunk az Excel programmal adatokat feldolgozni. Akár nagyon nagy mennyiségű adatot is, hiszen akár millió tételt is tartalmazhat egy-egy adatbázis.
Pedig a java még csak ezek után jön, hiszen ezidáig csupán a minket érdeklő adatok sorba rendezéséről, illetve leválógátasáról esett szó. Az igazi adatfeldolgozások még csak most jönnek majd:
  • elsőként az egyszerűbb összesítésekre használható részösszegek,
  • majd a tényleg fantasztikusan sokoldalú kimutatások.